Joyor X1 elektromos roller fekete színben
ÜZLETÜNKBEN KIPRÓBÁLHATÓ!
Méretek:
Súlya mindössze 13 kg. Ennek köszönhetően még könnyen hordozható elektromos rollernek számít. Kormányoszlopa magasságban állítható, ezért nemcsak, hogy különböző testmagasságokhoz (pl. gyermektől a felnőttig) fokozatmentesen beállítható, de teljesen össze is tolható, így kisebb helyet foglal el, akár a tömegközlekedésen, vonaton szállítva, akár az autónk csomagtartójában, de még az otthoni szekrényben is.

Mivel a markolatok is lehajthatók, így összezárva ez is csökkenti a méretét, mely összecsukva: 106cmx109cmx38cm. A Joyor X1-es roller a többi Joyor rollerhez képest közepes méretűnek számít.

A képen egy F3-as rózsaszínű és egy fekete X1-es roller méretei vethetők össze. Jól látható, hogy a kerékmérete és a talpszélessége is nagyobb az X1-esnek. Ennek köszönhetően kényelmesebb használni, ugyanakkor valamivel több helyet foglal el összecsukva.
Menetkényelem:
A Joyor X1 elektromos roller a 10”-os kerékméretének, első extrán ballonos kerekének és első rugóstagjának köszönhetően nagyon jó menetkényelmet biztosít a gyengébb minőségű utakon is.

A talplemez hossza átlagos, szélessége jó, a kormányoszlop szöge közel merőleges és a kormány kellően széles. Ennek, illetve a fokozatmentesen állítható magasságú kormányoszlopnak köszönhetően kellően biztonságos, és kifejezetten kényelmes érzetet ad a roller használata.
Teljesítmény:
A JOYOR X1-es roller hátsó kerék hajtású 400W-os BLDC (egyenáramú kefenélküli) motorral rendelkezik.

A hátsó kerék hajtás biztonságosabb az elsőnél, mert az egyébként tényleg ritkán előforduló motor hibák esetén a blokkoló kerék miatt nem fogunk fejreállni. A 400W-os teljesítmény és a 10"-os kerékátmérő kellő dinamikát ad a rollernek 80-90 kg-os testsúlyig sík úton közlekedve. Ahol sok az emelkedő, vagy a rolleres súlya nagyobb, érdemes erősebb rollerben gondolkodni. A roller gyári limitált végsebessége 25 km/h. Ezt feloldva gyorsabb tempóra is képes (kb. 33-35 km/h), bár ez sok tényező függvénye (rolleres súlya, terepviszonyok, időjárási viszonyok, stb.). A motor teljesítményét a kijelzőn 3 fokozatban állíthatjuk, illetve szervízünkben van lehetőség szoftveresen visszavenni a motor teljesítményét, ha nem szeretnénk, hogy túl gyors legyen a roller.
Hatótáv
Az X1-es modell 36V, 10 Ah-ás Li-Ion akkumulátorral rendelkezik. A gyári specifikáció szerint akár 30-35 km-et is meg lehet a rollerrel 1 feltöltéssel tenni. A valóságban az elektromos rollerek hatótávja igen tág skálán mozog. A hatótávot rengeteg tényező befolyásolja:
- a rolleres súlya
- a kiválasztott motorfokozat
- a haladás sebessége
- terepviszonyok (sík útak emelkedők mértéke, aránya)
- az elindulások száma (pl. városi környezetben)
- külső hőmérséklet
- az akkumulátor belső hőfoka
- az út minősége (pl. homokos laza talaj vagy aszfalt)
- egyéb időjárási paraméterek (pl. szembeszél, de akár a téli, hidegebb, sűrűbb levegő is)
- használt gumiköpeny minősége, légnyomása
A sok befolyásoló tényező miatt a hatótávot csak becslésszerűen tág határok között lehet megadni, véleményünk szerint átlagos körülmények között valahol 13-20 km között lehet a valós hatótáv. Amivel biztosan tudunk számolni, az az akkumulátor kapacitása, mely jelen esetben 360Wh. Ezt az értéket érdemes összevetni más rollerekével, mert ha azok kisebb akkumulátorral vannak szerelve, akkor arányosan kisebb lesz a hatótávjuk.
Néhány példa elterjedtebb rollerek akkumulátor kapacitására:
- XIAOMI M365 ESSENTIAL: 183Wh
- XIAOMI M365 1S: 281Wh
- XIAOMI M365 PRO2: 461Wh
- NINEBOT-SEGWAY ES2: 187 Wh
- NINEBOT-SEGWAY MAX G30: 551Wh
Bár nem kellemes, de azért akkor sincs nagy gond, ha lemerülne a roller akkumulátora, hiszen az ellenállás nélküli motorral szerelt rollert majdnem ugyanolyan könnyű hajtani, mint egy hagyományosat.
Kezelés
A roller kezelése egyszerű. Mindössze 2 gomb található a gázkarral egybeépített kijelzőn:
- "POWER" gomb: hosszan nyomva ki és be tudjuk kapcsolni vele a rollert, röviden nyomkodva, pedig a kijelző alsó során megjelenő adatok közt tudunk lapozni (Pl.: összkilométer, akkufeszültség, stb.).
- "MODE" gomb: hosszan nyomva a világítást tudjuk ki-be kapcsolni, röviden nyomkodva pedig a motor erejét tudjuk 3 fokozatban állítani.

A kijelzőről leolvashatjuk az aktuális sebességünket, a megtett kilométert, a beállított motorerőt, illetve az akkumulátor töltöttségét.
Biztonság, fékek:
A beépített első-hátsó LED világítás elegendő fényerőt ad az éjszakai városi közlekedéshez. A hátsó kerékbe épített tárcsafék megfelelő mértékben lassítja a rollerünket, ugyanakkor az 1 db féknek, a kis tárcsaátmérőnek, és az elérhető magasabb végsebesség miatt különösen 80 kg-os testsúly fellett óvatosabb, defenzívebb közlekedést javaslunk! A fékerő ugyan még ekkor is megfelelő lesz de a jelentős terhelés miatt hamar feléghetnek a betétek. A fékezéskor villogó piros fényre váltó hátsó féklámpa tájékoztatja a mögöttünk jövőket lassulási szándékunkról.
Extrák:
A színes LCD kijelző, USB-s töltőaljzattal és mutatóujj gázkarral van egybeépítve. A “mutatóujj” gázkar jóval hosszabb élettartamú, mint a régebbi típusú “hüvelykujj gázkarok”.
Szervízes szemmel nézve:
Régi, kiforrott konstrukció kevés hibával. A mégis előforduló hibák többsége könnyen, gyorsan orvosolható.
Ami pozitívum:
- Évek óta alkalmazott, bevált, megbizható konstrukció
- Nagyon kényelmes, dinamikus roller
- Az első kerék nagyon könnyen cserélhető, a 10"-os gumikat jóval könnyebb cserélni mint a 8"-osokat.
És ami nem:
- Mint szinte az összes roller, érzékeny a vízre, a beázásra (nagy esőben inkább ne használjuk).
- A kijelző akkumulátorszint grafikus kijelzése nem pontos, az akkumulátor feszültségét viszont tizedes pontossággal jelzi, így akár pontosabban is meg tudjuk határozni az akkumulátor töltöttségét (Ez egyébként sok rollerre jellemző).
- A menetteljesítményhez képest kevésnek találjuk az 1 db 1 dugattyús tárcsaféket, sűrűbben kell utánállítani, cserélni a fékbetéteket, és ha nem finoman bánnak a fékkel hamar feléghet a betét, hullámosodhat a tárcsa.
- A csuklószerkezet talpcsavarjai lazulhatnak idővel le, illetve a szerkezet zsírzására érdemes odafigyelni, hogy elkerüljük az idő előtti kopást.
- A kormányoszlop túlzott lötyögését évjárat függvényében gumilap vagy gumihenger állítással, cserével lehet orvosolni.
- A kormány markolat hamar le tud lazulni, de ez egy imbusz csavar állításával 10 mp alatt orvosolható.
Összegzés:
Könnyen kezelhető, nagyon kényelmes, kellően dinamikus roller, kiforrott technikával, apró hibákkal. Napi akár 20 km-es távokra 80-90 kg -os testsúlyig bátran ajánljuk. Teljeskörű alkatrész ellátás, szervízháttér, 24/12 hónap magyarországi garanciával (24 hónap a rollerre, 12 hónap az akkumulátorra). Joyor alkatrészeink, tartozékaink megtekintéséhez kattints ide: Joyor alkatrészek. Szerintünk ez az egyik legjobb ár-értékű Joyor roller.
A gyártó oldalát ide kattintva érheted el.